Hild 50 - Konferencia a MÉSZ székházában

„Hild 50 - Egy díj, amely összeköt” címmel szervez konferenciát a MUT mindazon települések polgármesterei és főépítészei részére, amely települések 1968, a Hild János-díj létrehozása óta megkapták a települési Hild-díjat.

 

Az eseményen bemutatkozik a települési Hild János-díj idei kitüntetettje, a budapesti Hegyvidék, valamint a két másik jelölt, Ferencváros és Budaörs. Ezen kívül korábbi évek díjazottjai számolnak be arról, mit jelent számukra Hild-díjas településnek lenni, és hogy a díj elnyerése óta milyen eredményeket értek el a várostervezés, városfejlesztés területén. A szervezők arra is kíváncsiak, hogy milyen kérdések foglalkoztatják az egykor Hild-díjas településeket, és hogyan tudja a Magyar Urbanisztikai Társaság a jövőben támogatni őket szakmai kérdések megválaszolásában.

 

A konferencián beszédet mond Körmendy Imre, a MUT november 16-áig hivatalban lévő elnöke, valamint utóda, akit a november 16-i tisztújító közgyűlésen választanak majd meg. A konferenciára felkérték Kolossa Józsefet, a Területrendezési és Településügyi Főosztály vezetőjét is, hogy értékelje a Hild-díjas települések eredményeit, és ismertesse a településügy terén várható fejlesztési irányokat is.

 

Időpont: 2018. december 5., 14 óra

 

Helyszín: Magyar Építőművészek Szövetségének székháza, Kós Károly terem
(Budapest, VIII. kerület Ötpacsirta u. 2.)