Az étkezésen kívül tilos pénzt kérni

Tilos a közoktatásban pénzt kérni az iskolaidőben zajló programokért, mint például a mostanában szokásos erdei iskoláztatásért - mondta el az InfoRádiónak a Magyarországi Szülők Országos Egyesületének elnöke. Keszei Sándor "bátor szülőknek" nevezte azokat, akik szólni mernek a gyakran több tízezer forintos anyagi terhek ellen.

"Számtalan szülői panasz érkezik hozzánk az iskolai költségek miatt" - mondta el az InfoRádiónak a Magyarországi Szülők Országos Egyesületének elnöke. Hangsúlyozta: tudniuk kell a szülőknek, hogy a köznevelési szolgáltatások ingyenesek, így az ebédpénzen kívül semmiért sem kérhető pénz.

Ezeket jogszabályok erősítik meg, közöttük kiemelten az erdei iskolák és a tanulmányi kirándulások kérdését, amire a legtöbb panasz érkezik - tette hozzá Keszei Sándor. Ezen foglalkozásokra kötelező is elmennie a gyereknek, ha pedig nem vesz részt rajtuk, igazolatlan mulasztásnak számít - emelte ki az egyesület elnöke.

Kérdésre válaszolva Keszei Sándor elmondta: az már törvényes, ha az erdei iskolai kirándulás költségeiről tájékoztatják a szülőket, és megkérdezik tőlük, hogy ennek költségeit tudják-e vállalni. A törvények előírják, hogy minden olyan iskolai döntés előtt, ami fizetési kötelezettséggel jár, a szülők véleményét ki kell kérni - hangsúlyozta az elnök.

Keszei Sándor szerint: ha egy szülő nem tudja kifizetni a kirándulás költségeit, nem teheti meg az iskola, hogy a kirándulás ideje alatt egy osztályteremben vigyáznak a gyermekre. Ez nagyon súlyos diszkrimináció - hangsúlyozta az elnök. Keszei Sándor összességében azt tapasztalja, hogy a szülők félnek, nem mernek tiltakozni hasonló helyzetben, de egyre többükben felébred az igazságérzet.

(Forrás: inforadio.hu)
(www.edupress.hu)